Könyvutca blog bemutatása – Bea és Zsófi - Alkotó Blogger Portál Magazin

Könyvutca blog bemutatása – Bea és Zsófi

Konyvutca blog bemutatasa – Bea es Zsofi
 Könyvutca blog bemutatása – Bea és Zsófi






Bea és Zsófi vagyunk, a Könyvutca blog anya-lánya bloggerei. Blogunkat 2,5 éve indítottuk, az ötletet Zsófi vetette fel. Mindketten imádunk olvasni, és ebből adódóan gyakran ajánlottuk egymásnak a könyveket, amiket elolvastunk és persze rengeteget beszélgettünk az olvasási élményeinkről. Így jött az ötlet, hogy akkor írjuk is le ezeket, de ne csak magunknak, hanem indítsunk egy blogot. A blog technikai megvalósítása Zsófi érdeme, ő szokta szépítgetni, csinosítgatni, én csak tartalmakat és fotókat készítek.



Mivel két korosztályt is képviselünk, ezért igen széles skálán olvasunk. Zsófi nagy kedvencei a thrillerek, a krimik, a történelmi regények, én szeretem a romantikus regényeket, az ezoterikus témájú könyvek is beleférnek időnként, sok ifjúsági és mesekönyvet is olvasok, kedvencem a disztópia, az életrajzi regények, de azért nem lehet ennyire behatárolni, tulajdonképpen bármit elolvasunk mindketten, ami valamiért felkelti az érdeklődésünket. Az erotikus regények egyedül azok, amelyek nem tartoznak a kedvenceink közé. A gyermek- és ifjúsági könyveket több okból is szívesen olvasom, így nyugodtan adhatom tovább a legjobban tetsző könyveket, legkisebb gyermekemnek, a 12 éves Titusznak, másodsorban pedig a moly.hu Merítés díjának gyermek- és ifjúsági irodalom zsűrijében vagyunk tagok, így tulajdonképpen ebből az apropóból még több ilyen könyvet olvasunk, mint amúgy olvasnánk.


 


 Anya-lánya könyves blog



Lehetőségeink szerint minden nap van új bejegyzés a blogon, mindketten gyorsan olvasunk, ha van időnk, egy nap egy könyvet minden megerőltetés nélkül el tudunk olvasni, persze ez csak akkor fordul elő, ha semmi más dolgunk nincs, és az egész napot az olvasásnak szentelhetjük. Elárulom, gyakran teremtünk magunknak ilyen napokat. :) De olvasunk buszon, hosszabb utazás közben autóban, vagy bármilyen várakozás közben is. Könyv nélkül soha nem indulunk el itthonról.

Nem csak könyves bejegyzéseink vannak, a Heti ez+az rovatunkkal vasárnaponként jelentkezünk, kb. havonkénti rendszerességgel, ebben személyesebb, viccesebb családi dolgainkról is írunk, hogy jobban megismerjenek bennünket az olvasóink.

Könyvutca blog – Heti ez-az


 

 Könyvutca blog - Heti ez-az



Van egy TitkOLVASás rovatunk, amelyben ugyanazt a könyvet olvassuk el és írunk róla egy bejegyzésben, viszont  egészen addig, amíg meg nem írtuk a véleményünket egy szót sem beszélünk róla egymással, ami néha bizony nem könnyű, lévén együtt lakunk, és gyakran kikívánkozna belőlünk valami. Így ezt a rovatot különösen élvezzük mi is.


 

 Könyvutca blog - Anya-lánya titkolvasás



Könyvutca blog – Titkolvasás – B.A. Paris: Zárt ajtók mögött

Az Öltözz könyvhöz rovatunkban Zsófi választ a könyv témájához, hangulatához illően egy komplett outfitet, én pedig kiélhetem fotózási szenvedélyemet közben. :)

Könyvutca blog – Öltözz könyvhöz – Kastélyok és rózsák


 

 Öltözz könyvhöz



Nagyon szeretek fotózni, így az instagram oldalunkra is rendszeresen posztolunk könyves fotókat, időnként Zsófit is megszállja valamiféle fotózási ihlet, és nagyon jó képeket, kompozíciókat készít ő is.

Könyvutcablog az Instagramon

Nagyon nagy öröm, hogy ezalatt a két és fél év alatt már több, mint 4.000 facebook kedvelőnk van, akik még igen aktívak is az oldalunkon, rendszeresen érkeznek visszajelzések, hozzászólások, ilyenkor még nagyobb öröm és boldogság a blogot vezetni.

Könyvutcablog - Facebook


Blogunkon olvashattok még rólunk bővebben a bemutatkozásunkban.

Bemutatkozás – Bea és Zsófi



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


Nincsenek megjegyzések

Üzemeltető: Blogger.