Alkotó Blogger Portál Magazin: írók
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: írók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: írók. Összes bejegyzés megjelenítése

Oszlánszky Rita, a tudatos vegán író

by szerda, szeptember 23, 2020

 

Oszlánszky Rita, a tudatos vegán író


Oszlánszky Rita vagyok. ‘82-es születésű, Ikrek csillagjegyű. Családi állapotomat tekintve férjezett. 😊


A betűk világa mindig is az életem része volt. Édesanyám elmondása szerint, már alig egyévesen, az ujjaimat megnyálazva, komoly arccal lapozgattam a Nők Lapját rácsos kiságyamban. Imádtam olvasni. Bárhová mentem, mindig volt nálam könyv. Ez a mai napig így van.


Írásszeretetem már iskolás koromban felszínre bukkant. Rendszeresen jártam helyesírási-, irodalmi versenyekre; később a gimiben verseket fabrikáltam, naplót vezettem; a húszas éveimben pedig belevágtam a blogírásba.


Rita blogolni szeretne



Nagy álmom volt, hogy könyveket is írjak. Erre csak harmincéves korom után került sor. Ekkor ismertem meg ugyanis a férjemet, aki megteremtette számomra az alkotáshoz szükséges biztonságos, stabil hátteret. Eddig négy könyvem jelent meg magánkiadásban.

Oszlanszky Rita könyvei



Könyvek szívből


Az írás számomra terápia. Gyógyító hatással bír. Általa sikerült feldolgoznom több lelki sérülésemet.


Körülbelül hat éve ismerkedtem meg a spiritualitással. A rendszeres és egyre tudatosabb önfejlesztésnek hála teljesen megváltozott az életem. Ezt tovább fokozta, hogy két éve áttértem a teljes értékű növényi étrendre, ami életem legjobb döntése volt. Csodálatos tapasztalatokra tettem szert új életmódomnak köszönhetően. Minderről, és a témához kapcsolódó egyéb gondolatokról az alábbi oldalakon olvashatsz többet.


Minden ami vegán

Mérleg nélkül



Tisztán érzem, hogy szívügyem, küldetésem a vegánság témáját körüljáró írásaimat megosztani minél több emberrel. Célom, hogy segítsek nekik megtalálni azt az utat, amelyre rálépve ők is eljuthatnak legteljesebb, legboldogabb önvalójukhoz. Továbbá szeretnék minél több állatot megmenteni a vegán lét előnyeinek terjesztésével, nem utolsósorban pedig hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen és minél nagyobb mértékben csökkentsük ökológiai lábnyomunkat, ami hatalmas teher a Földnek.

Ezért írok én.



Oszlánszky Rita oklevéllel

Folyamatosan képzem magam. Igyekszem az írástechnika fogásait a magamévá tenni, hogy szívemből jövő alkotásaim egyre jobbak legyenek. Ugyanakkor azt is meg kell tanulnom, hogyan tudok úgy kommunikálni, hogy szavaimat meg is hallják az emberek.


Itt tartok tehát jelenleg. Bízom benne, hogy teljesülnek a vágyaim. Rajtam nem múlik: eltökélten menetelek egy szebb, élhetőbb, békésebb jövő felé. Velem tartasz?




J.K. Smith író

by hétfő, június 25, 2018
J.K. Smith iro
J.K. Smith író








Civilben édesanya, dolgozó nő, feleség, de esténként, mikor elcsendesedik a család, előbújik belőlem az író, akinek a fejében cikáznak a történetek. Ilyenkor átveszik felettem az uralmat a karaktereim, akik az ujjaim irányítják.


2016. végén kezdtem el írással foglalkozni, és ennek eredményeképpen 2017. júniusában a boltok polcaira került első könyvem, a Szerelem hirdetésre. 2018. elején ezt követte az Ismert ismeretlen, szeptemberben pedig már harmadik regényemet, a Káosz a köbönt foghatják kezükbe az olvasók. Jelenleg negyedik regényemet írom, ami szintén nagy szerelem. 


Aki tőlem olvas, az romantikára, humorra, kalandra számíthat

 
Aki tőlem olvas, az romantikára, humorra, kalandra számíthat. Könnyed, szórakoztató olvasmányaimba belecsempészem a mélyebb, keményebb témákat. Mindemellett nagyon nagy szerepet kap könyveimben a család, ami az én életemben is fontos, így nem csak a két fő karaktert dolgozom ki részletesen, de a körülöttük élők mindennapjaiba is betekinthetünk.


Könyveim:

Szerelem hirdetésre: Két lelkileg sérült emberről szól, akik egymás mellett találják meg a szerelmet, a gyógyulást, az új, boldog életet. Történetüket behálózza a kaland, az izgalom, a nevetés, az új hely, Kanada piciny szegletének felfedezése. 
 
Ismert ismeretlen: Ebben a történetben erős személyiségek csapnak, majd csiszolódnak össze. A humor, és a család itt is adott, de amit pluszba kapunk, az a jellemfejlődés, pár varázslatos nap egy Ausztrália melletti apró szigeten, egy cseppnyi Hollywoodi csillogás keverve a mindennapos problémákkal, olykor durva, családi gondokkal. 


J.K. Smith könyvek


 
Káosz a köbön: Erről sokat még nem szeretnék elárulni.☺ A Szerelem hirdetésre egyfajta folytatása, de az akkori mellékszereplők főszereplésével. Teljesen különálló sztori, amivel bepillanthatunk az eddig megismert családtagok jövőjébe. A főhősnőm egy cserfes, szókimondó, laza nő, aki Kanadában ragadt, a férfi karakterem pedig egy helyi, sikeres ügyvéd. Tűz és víz csap itt össze, ami érdekes perceket, órákat szerezhet az olvasóknak.


Nincs adott célközönségem. A könyveim éppúgy élvezik a tinik, mint a nyugdíjasok, nők, vagy férfiak… Nincsenek bennük olyan tényezők, amik miatt bárki kizárható lenne. Olyan módon szeretnék szórakoztatni, hogy azzal ne okozzak rossz pillanatokat, vagy kellemetlen perceket. A célom, hogy aki a kezébe veszi valamelyik regényem, ugyanúgy élvezze minden sorát, mint amennyire én élveztem annak megírását.

J.K. Smith nincs adott célközönségem



Megtalálható vagyok az instán, jksmithiro néven, illetve a Facebookon: 

 Facebook- J.K. Smith író

Emellett pedig van egy 600 fő feletti csoportom ugyancsak a Facebookon: J. K. Smith agyszüleményei.




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


Szabó Melinda író – a sokoldalú novellagyártó

by kedd, március 27, 2018
Szabo Melinda iro – a sokoldalu novellagyarto
Szabó Melinda író – a sokoldalú novellagyártó




A nevem Szabó Melinda, csecsemő- és kisgyermek gondozó, nevelő szakot végeztem Kecskeméten. Személyiségem megformálásában jelentős szerepet játszott a főiskolai élet, a pszichológia különböző ágainak megismerése, a mese- és mítoszelmélet valamint az irodalom és az emberi lélek szoros összefüggéseinek megértése.





Vidéki lányként mindig is elbűvöltek az erdők, imádom a tópartot, a virágzó barackost, a nyugalmat árasztó helyszíneket. Futni is csak erdőben vagyok hajlandó, ilyenkor szoktak elönteni a jobbnál jobb ötletek, amik aztán otthon vagy egy kávézóban, cukrászdában formát öltenek a klaviatúrán keresztül.


Szabó Melinda mindig is elbűvöltek az erdők



Az íráshoz való kötődésem egyidős az írni tudásommal. Kisiskolás koromban már versikéket írtam a Télapónak, az anyukámnak, majd Cécile Aubrey Belle és Sebastien című regénye fogott meg annyira, hogy átírtam elbeszélő költeménnyé – már amennyire egy 4. osztályos kislány képes erre. Az a füzet azóta is féltve őrzött kincs. A próza középiskolás koromban érintett meg először, a kisregény és a novella lettek azok a műfajok, amiben leginkább ki tudom fejezni magam.
Mindig is meg akartam érteni, mi mozgatja az embereket, mi okozza a konfliktusaikat, hogyan érhetik el a vágyaikat, a boldogságot? Önmagam megismerésén keresztül tanultam meg, hogy a konfliktusokban ma már a lehetőségeket lássam, saját tapasztalataimból, mások történeteinek megértéséből születtek eddigi legjobb novelláim, amikről sokáig azt gondoltam, hogy a magamfajta, kisgyermekes, 30-as anyukáknak írok. Aztán megjelent az első novellás kötetem és egyre-másra kaptam visszajelzéseket az idősebb és fiatalabb férfi olvasóimtól is – talán érdemes lenne a borítót újra gondolni.


Szabó Melinda a kisregény és a novella



Az első kötet névnapi meglepetésként ért, 2016. december 2-án debütált az Underground Kiadó webáruházában. Velük ma már nem dolgozom együtt, jelenleg magánkiadásként érhető el a könyv, mely tíz novellát tartalmaz 120 oldalon. A novellák felépítése többsíkú. Az első síkon egy mai magyar társadalmi problémával küzdő hőssel találkozunk, aki így vagy úgy, de csak boldogul valahogyan, ugyanakkor felvetődik számos esetben a konfliktus lelki háttere és valamilyen spirituális vonatkozás is. Az egyik novella például szó szerint kilép a jelen dimenzióból és máshol fejeződik be, alternatív valóságként. Hangvételét tekintve hol bájos, hol baljós, gyakran provokatív éppen azért, hogy legyen min agyalni.
Novelláim múzsái általában az ismeretségi körömből kerülnek ki. Kedvenc történeteim természetesen a kisfiamhoz kötődnek, aki áradó, ártatlan gyermeki kérdéseivel, felvetéseivel inspirál. Szívesen írom meg a barátaim történeteit is, miután már látom az eseményeket több oldalról, hogy az elfogulatlanság objektivitásával közelíthessem meg a témát. Gyakran elég annyi is, hogy elmesélnek egy munkahelyi sztorit és beindul a fantáziám a „Mi lett volna, ha …?” kérdésén keresztül, majd születik valami, ami a valóságban véletlenül sem úgy esett meg, de akár történhetett volna ugyanúgy. Ilyen kombinatorikus vonalon született A falba zárt titok vagy a Terror a Dunakanyarban című történet is.


Szabó Melinda Angyalszárny és más történetek




Egyik olvasóm így értékelte a könyvet:

„Szeretném, hogy tudd, a könyved vezet engem.
Amikor kinyitom, akkor mindig arra a fejezetre esik választásom, ami olyan üzenetet hordoz számomra, amit szinkronicitásnak is mondhatnék, a jövőben bekövetkező dolgaim megerősítését adja vissza.
Eddig mindig telitalálat volt. Köszönöm szépen!”


A következő kötet anyaga már készen áll, remélem, mihamarabb sikerül formába önteni. A késlekedés elsődleges oka a krónikus időhiány, fő állás mellett, egyedülálló anyukaként zsúfolt napjaim vannak. De nem aggódom, mert hiszem, hogy az életünk során mindig minden akkor történik, amikor történnie kell.
Írói pályámról megtudhattok többet is a szabomelinda.ucoz.hu weboldalamon, ahol számos kézirat elérhető, ha a blog menüt megnyitjátok és a kezdetek felé haladtok. Vigyázat, lesznek agyament meglepetések!




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Gombos Tünde – A maximalista írócsíra

by péntek, március 09, 2018
Gombos Tunde – A maximalista irocsira
Gombos Tünde – A maximalista írócsíra




Egy maximalista írócsíra




Gombos Tünde vagyok, írócsíra. Korábban írópalántának tituláltam magam, de mióta néhány nappal ezelőtt elolvastam Szabó Magda Az ajtó című regényét, annyival feljebb került az a bizonyos léc, hogy muszáj volt újragondolnom a titulust. Ebből is látszik, hogy meglehetősen maximalista vagyok, szigorú elvárásokkal mások, és főleg önmagam felé. Hol romantikusnak, hol szépnek címkézett irodalomban utazom, és – most már ki merem jelenteni – egyértelműen nőknek írok.





Szerelemtánc – Amikor megkísért a szerelem



Első regényem, a Szerelemtánc, 2016. novemberében jelent meg az Álomgyár Kiadó szárnyai alatt. A mű születése tündérmesébe illő, és bár sok helyen elmeséltem már, azért röviden itt is leírom, mert annyira különösnek és elképzelhetetlennek tartom még mindig azt a csodát, ami akkor megtörtént velem. 


Szerelemtánc könyv
Szerelemtánc könyv


Egy augusztusi délutánon, 2013-ban, kimentünk a Margitszigetre a férjemmel. Ő futott, én meg ücsörögtem a futópálya mellett egy padon és szemlélődtem. Kellemesen borzongatott a szellő, nem is érződött a nyár végi meleg. Azt hiszem, egy angyal szállhatott le, ő fújhatott rám varázsport. Egy pillanat alatt lényegültem át negyvenkét éves nőből huszonhét éves, végtelenül szomorú sráccá, aki magányosan ücsörgött azon a padon, és aki teljesen biztosra vette, hogy egyedül fogja leélni egész hátralévő életét. Az ő szemén keresztül láttam, ahogy megpillantotta azt a gyönyörű lányt, és éreztem a fájdalmát, hogy egy ilyen tökéletes teremtmény sohasem lehet az övé. Akkora hatással volt rám ez a csodálatos káprázat, hogy muszáj volt papírra vetnem Dávid történetét. 

Szerelemtánc borító
Szerelemtánc borító


Hatalmas öröm és elismerés számomra, hogy a Szerelemtáncot 2017-ben Margó-díjra jelölte a szakmai zsűri.




Pataki Emma naplója – Amikor szemberohan az élet


Pataki Emma naplója borító
Pataki Emma naplója borító


2017 januárjában megint meglepő dolog történt. Egy tizenöt éves lány naplóját kaptam meg elolvasásra. Kíváncsisággal telve kezdtem bele, és mindinkább megdöbbenve haladtam sorról sorra. Helyenként alig tudtam kibogarászni a szavakat a kusza betűkből, de annyira mély benyomást tett rám az az őszinteség, amit ott találtam, hogy megszállottan haladtam előre a szövegben. Elképesztő, döbbenetes, szédületes és megkapó volt bepillantást nyerni egy kamaszlány valódi életébe és leplezetlen gondolataiba! Azonnal tudtam, hogy könyvvé kell formálnom azokat az érzéséket és azt a hangulatot, amit az a napló árasztott, úgyhogy általa megihletődve megírtam a Pataki Emma naplóját, ami szintén az Álomgyár Kiadónál jelent meg, és amit 2017. decemberében foghattak először a kezükbe az olvasók.


Pataki Emma naplója dedikálás
Pataki Emma naplója dedikálás


Pataki Emma ifjú kora ellenére, a naplója nem egy kizárólag tinilányoknak szóló, cukormázas-habos történet. – Ilyeneket amúgy sem szándékozom írni, az édes mázt és a habot meghagyom a cukrászoknak. – Olyan súlyos kérdéseket járok körül benne, mint az alkoholizmus, az elhanyagolás, a lelki és a fizikai bántalmazás, illetve, hogy ezek együtt mibe is hajszolhatnak bele egy kamaszt. A könyv általam ismert legifjabb olvasója tizennégy éves, a legidősebb hetven körüli, és a kettő között is sokféle korosztálytól kaptam már lelkes visszajelzést. Mivel a történet 2004-ben játszódik, azok, akik akkortájt voltak tizenöt évesek, általában szívesen nosztalgiáznak arról a korról olvasva.




Az írás az én drogom


Gombos Tünde
Gombos Tünde




A fejemben megállíthatatlanul keringenek a történetek, és néha annyira elszántan kikívánkoznak onnan, hogy már képtelen vagyok odabenn tartani őket. Egyrészt maga az írás is eufóriát okoz, másrészt erős megszállottság hajt, hogy az érzéseimet és a gondolataimat megosszam másokkal is, szeretek érzelmeket kiváltani az olvasókból. Kapok is számos levelet a soraim által elvarázsolt, meghatódott, néha könnyező vagy éppen nevető emberektől. Ez meg úgy hat, mint a drog. Egyre több és többször kell belőle. Szóval az írás az én drogom, és egyáltalán nem akarok leszokni róla.

Linkek




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, vagy G+, és oszd meg másokkal is!


Tóth Zsuzsanna - A mi autizmusunk könyv szerzője

by vasárnap, február 18, 2018
Toth Zsuzsanna - A mi autizmusunk konyv szerzoje
Tóth Zsuzsanna - A mi autizmusunk könyv szerzője




Tóth Zsuzsanna vagyok, három felnőtt gyermek édesanyja. Harmadik gyermekem autista.


Szeretek olvasni, nagyon érdekel a pszichológia, természetesen az autizmus és egyéb másság.
Angolul alapfokon tudok, most készülök Eszperantó középfokú nyelvvizsgára. Szeretek rajzolni, zenét hallgatni. Nyitott vagyok, szeretek mindenről tudni.


Már az iskolában feltűnt, hogy az összes tantárgy közül a szépírás és a fogalmazás megy nekem a legjobban. Mai napig szeretek kézzel írni, jó érzéssel tölt el.
Bármilyen témában könnyedén megfogalmazok egy-egy levelet.



Mindig is arról álmodoztam, hogy író leszek, persze gyerekként még nem tudtam, hogy egyáltalán hogyan is működik ez, de a vágy már akkor is megvolt. Emlékszem, amikor még eléggé kicsi voltam, már akkor is kis füzeteket gyártottam, abba írogattam. Mindent feljegyeztem.


1993-ban, amikor a fiam autizmus diagnózist kapott és kilátástalanul keresgéltem segítséget, akkor határoztam el, hogy a tapasztalataimat meg fogom írni. Gyűjtöttem a jegyzeteimet, autista újságba cikkeket írtam az érzéseimről, a tapasztalataimról.




A mi autizmusunk című könyv az első könyvem, ebben található fiam első 19 évének története, most készül a folytatás, ami a mai napig, azaz 28 éves koráig mutatja be az eseményeket.


Elsősorban kisgyermekes autistát nevelő édesanyáknak, családoknak szánom a könyvemet, hiszen nekik van legnagyobb szükségük arra, hogy lássák, mással is megtörtént ugyanaz, ami velük és túléltük. Reményt és segítséget szeretnék nekik nyújtani ezzel. És természetesen mindenkinek szánom még, akit érdekel a téma vagy munkája során találkozik autistával.


A könyvről bővebben és az olvasói visszajelzésekről a A mi autizmusunk -on lehet olvasni.


Még a könyv előtt létrehoztam egy blogot, amelybe mostanában leginkább a fiam írogat. Érdekes látni, hogy mi foglalkoztatja és mi a véleménye azokról a kérdésekről, amelyeket körbejár. A blog: Túl a normálison


A Facebokon is van a könyvnek oldala: Facebook- A mi autizmusunk


A könyv megvásárolható elsősorban nálam, de a Colorcom Kiadó is árusítja: Colorcom - A mi autizmusunk oldalon rendelhető.




Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Sármási Zoltán, az Időkalauz könyv szerzője

by szombat, január 20, 2018
Sarmasi Zoltan, az Idokalauz konyv szerzoje
Sármási Zoltán, az Időkalauz könyv szerzője








Sármási Zoltán bemutatkozás

Sármási Zoltán vagyok, végzettségemet tekintve történész, valláskutató, jelenleg történelem szakos doktorandusz. Több, mint két, különböző szintű oktatási intézményekben eltöltött évtized van a hátam mögött, amelyek során ma egyebek mellett három diploma (egy alap és két mesterszakos) van a birtokomban, melyek közül kettőt bukás nélkül szereztem meg.




A tanulással töltött évek során, melyek számomra szerencsés adottságaimnál fogva soha nem jelentettek nehézséget, a tapasztalataimra építve kidolgoztam néhány olyan hatékony időgazdálkodási módszert, amelyek segítségével többek közt legyőzhető a halogatás és a túlvállalás problémája, továbbá megfelelő tervezés mellett nincs szükség éjszakai tanulásra vizsgaidőszakban sem.


Az Időkalauz

A tapasztalataim összegzésének eredménye lett az Időkalauz című könyvem, amely először 2012 elején jelent meg online megrendelhető PDF formátumban, majd 2013 szeptemberében nyomtatott változatban is publikálásra került szerzői magánkiadásban, az Underground Kiadó gondozásában.
2015 szeptemberében az addig beérkezett vásárlói véleményeket is beépítve megjelent az Időkalauz második kiadása is bővített tartalommal, néhány új fejezettel, valamint Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus ajánlásával.
A kiadvány azóta piacvezetőnek számít a maga kategóriájában, mint az egyetlen magyar nyelven, magyar fiatalok számára készített időgazdálkodási útmutató (a többi, a témával foglalkozó szakirodalom elsősorban felnőtteknek, azon belül főleg vállalkozóknak készült).
A könyv jelenleg nyomtatott formában vásárolható meg az Underground Kiadónál és az ELTE-BTK Könyv és Jegyzetboltban. Az elmúlt két évben a könyv szerepelt áprilisban a Pszinapszis kínálatában.

Sármási Zoltán, Időkalauz könyv



A küldetésem

Az a célom az Időkalauzzal, hogy minél több fiatalnak sikerüljön lehetőleg már a középiskolás, de legkésőbb az egyetemi évei alatt kezébe adni azokat a hatékony időgazdálkodási módszereket, amelyek segítségével elkerülhetik a helytelen időkezelésből fakadó problémákat, különösen a halogatást, a túlvállalást, és az ezekből fakadó feledékenységet.
Az időgazdálkodás ma divatos témának számít azok körében, akik jó néhány mókuskerékben eltöltött év vagy évtized után kiégve, elfásulva, esetleg a túlhajszoltság miatt kialakult betegségekben szenvedve keresik a megoldást egy olyan problémára, amit legjobban a kialakulása előtt lehetne megelőzni a megfelelő szokások kiépítésének segítségével.
Szeretném, ha minél több fiatal kezében ott lenne az Időkalauz, ez a rövid, tömör, ám annál gyakorlatiasabb tippeket tartalmazó kiadvány, hogy egyfajta kézikönyvként használva már az iskolás éveik alatt megtanulhassák belőle és berögzült szokásként alkalmazzák a helyes időgazdálkodási módszereket ahelyett, hogy később egy sor időgazdálkodási problémával küzdenek egy életen át.


Egyéb megjelenések

Számos írásom olvasható különböző időgazdálkodáshoz köthető témákban, illetve ismert emberekkel készített interjúk is találhatók a saját blogomon (ld. alul Időkalauz oldal), de adtam már interjút is az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központnak, illetve a Délmagyarország című napilapnak, az egyik cikkem pedig a HRPortálon került publikálásra.


Elérhetőségek

Az Időkalauzról minden fontos információ megtalálható az alábbi weboldalon:
Időkalauz

Facebook-oldal:
Időkalauz- Facebook



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

M. Szolár Judit író, bemutatkozás, könyvek

by kedd, október 24, 2017
M. Szolar Judit iro, bemutatkozas, konyvek
 M. Szolár Judit író bemutatkozás, könyvek




M.Szolár Judit vagyok. Az az igazság, hogy nem szeretek magamról beszélni, nem hiszem, hogy az olvasókat érdekelné az én sablonos életem.
Amikor azt kérik, hogy beszéljek magamról, műveimről, mindig egy csodálatos íróval, Illyés Gyulával készült interjú jut eszembe. Ő azt mondta, nem szó szerint idézem: Nem én vagyok a fontos, az író, hanem azok, akikről a történeteim szólnak!
Én is ezt vallom, ne engem kedveljenek, hanem azokat a történelmi nagyjainkat és tetteiket, akikről a regényeim szólnak.



Röviden néhány mondat rólam


Békéscsabán születtem 1954- ben. Bár már nem ott élek, de a szülőföld mindig haza hív. 44. éve kiegyensúlyozott házasságban élek párommal, két csodálatos felnőtt fiúnk és három gyönyörű unokánk van.
Sosem készültem írónak, azt hittem író csak az lehet, akinek diplomája van. Ma már tudom, hogy tehetség, isteni szikra kell ahhoz valaki jó író legyen.
Nem történelemkönyveket írok! Regényeimben élnek a szereplőim.


Első regényem, a Rebeka


Az első regényem, a Rebeka, 2013 - ban jelent meg az United pc. Kiadó kiadásában.

 
 M. Szolár Judit Rebeka regény borító


Igazság szerint a honfoglalásról szerettem volna írni, de féltem attól, hogy kezdő íróként ez nagy falat lenne. Kutatásaim során nagyon sok könyvet olvastam a témával kapcsolatban, többek között Garam Éva régész és az általam nagyra becsült László Gyula professzor úr jeles tanulmányait.
Garam Éva szerette meg velem az avarokat, így született meg a főszereplőm, Rebeka, az avar hercegnő.
 A történet a honfoglalás korában játszódik, az akkori Kárpát- medencében élő népek életén keresztül mutatom be a honfoglalás egyes jeles eseményeit.  Két szálon fut a történet. Az avarok fejedelméhez érkező Zoltán, Árpád fia és az avar hercegnő Rebeka egymásba szeretnek, de útjuk elválik és kalandok sokasága vár rájuk.

A kiadó nagyon jó minőségű papírra nyomtatta a könyvet, ezáltal sajnos nagyon drága lett. Ma már nem ők adják ki, de még néhány példány fellelhető egyes könyvkereskedésekben.



(Megjegyzés: Itt olvashatod a Rebekáról írt cikket      Eyn)

Régi és új borítóval, e-könyvként a Publio Kiadó jóvoltából lehet megvásárolni.


 M. Szolár Judit Rebeka második kiadás


Rebeka – e-könyv


A második regényem, az István


 M. Szolár Judit István regény borító


Ennél a könyvnél már bátrabb voltam. István király jellemét a fiához, Imre herceghez írt intelmei alapján alkottam meg.
A történet Géza fejedelem uralkodásával kezdődik, majd István születésétől, gyermekkorán át egészen halálig követi szent királyunk életét.
Amit apja elkezdett, azt István véghezvitte.
Napjainkban sokan bírálják István munkásságát, meghamisított történelmünkről beszélnek. Én nem foglalok állást ebben, hiszek Anonymusnak.
Érdekes, hogy először a második könyvem jelent meg, és csak utána az első.
Az Istvánt a NOVUM PUBLISHING GMBH adta ki 2012.- ben.
Ebből is néhány példány még kapható:
Új kiadásban e-könyvként szintén a Publionál jelent meg.



 M. Szolár Judit István regény új kiadás


István – nyomtatott és e-könyv



 

A harmadik könyvem a Múlt és jelen



 M. Szolár Judit Múlt és jelen borító


Néhány rövid történet:
1849. július 31.- én a Nyergestetőt 200 bátor székely fiatal védte 1200 fős orosz és osztrák egyesített csapata ellen.
Az 1950.- es évek végén néhány merész férfi az állomáson fosztogatta az Oroszországba tartó élelmiszert szállító vagonokat, amit titokba szétosztottak az éhező családoknak.
Mindkét írásommal a hősöknek állítok emléket.
A jelenben játszódó két történetet tovább írtam a Bevethetők c. könyvemben.
Szintén a Publio Kiadó jóvoltából:

Múlt és jelen e-könyv



 

Első mesekönyvem a Mit mesél a kiskacsa



 M. Szolár Judit Mit mesél a kiskacsa mesekönyv


Az első mesekönyvem a Mit mesél a kiskacsa, amit Petra unokámnak írtam.
Csodálatos kislány, imádja az állatokat. Úgy három éves lehetett, amikor a kedvencei a kiskacsák voltak. Akkor még nekünk is volt néhány, így megadatott neki, hogy élőben láthatta, nem csak képeken.
A mese a tyúktojások közé keveredett két nagy tojással kezdődik, melyből két furcsa szerzet kelt ki. Mivel a tyúkok és a csibék állandóan bántják őket másságuk miatt, Hápi elindul, hogy megtudja kik ők valójában.
Nyomtatásban az United pc. kiadó adta ki, de nagyot csalódtam, amikor kezembe vettem.
Több mint 5 ezer Ft.- ba került és egy füzetszerű jelentéktelen könyvecskét kaptam.

Az e- könyv már a Publionál jelent meg, melynek a borítója is szebb lett.


 M. Szolár Judit Mit mesél a kiskacsa második megjelenés


Mit mesél a kiskacsa - e-könyv

Második mesekönyvem a Mese a felhőkről


 M. Szolár Judit Mese a felhőkről képes mesekönyv



A második mesekönyvem a Mese a felhőkről
.
Szeretek fotózni, mindig megcsodálom a szebbnél szebb felhőket, ezért nagyon sok képem van róluk.
Amíg a fiaim kicsik voltak, találgattuk melyik felhőnek milyen alakja van, mire hasonlít, én még ma is arcokat vélek felfedezni bennük.
Ezt a mesét azért írtam, hogy a gyerekek is megcsodálják a felhőket és megtudják, a felhők hozzák az esőt, táplálják a folyókat, tavakat, nélkülük kiszáradna minden.
Többségében saját képeim színesítik a történetet.

Mese a felhőkről - ekönyv




A Bevethetők című könyvem



Egy kicsit elkalandoztam a múltból a jelenbe és egy új műfajjal próbálkoztam, így született meg a Bevethetők című könyvem.



 M. Szolár Judit Bevethetők könyv borito




Magyarországon napjainkban játszódó bűnügyi történet, egy akciócsoport bevetéseiről szól.
Az akciócsoport feladata a veszélyes bűnügyek felgöngyölítése, őket bárhova bevethetik.
Meglepő fordulatokban gazdag történet.
A csoport vezetője Ákos, aki elég sajátos,” törvénytelen” módon vezeti le néhány akciót, amivel veszélybe sodorja társait és önmagát.
Politikusok, rendőrök és neves üzletemberek kerülnek képbe a bűnügyek kapcsán, akik tabunak számítanak a rendőrség számára.
Megrendelhető: mszolarjudit@gmail.com
Nem csak új műfajban próbálom ki magam, ez a könyv, egyelőre csak e-könyvként, magánkiadásban jelent meg.

Megjegyzés: Ezt a könyvet már bemutattam a könyves blogomban: M. Szolár Judit Bevethetők    (Eyn)





Mesél a szülőföld



A most (2017 ősz) készülő könyvemben ötvözöm a történelmet a mesével.

Mesél a szülőföld a cím, az alcím Békéscsaba Őskor - Ókor.

A borító még nincs készen, de biztos, hogy ez a kép lesz, melyet magam készítettem.

 

 M. Szolár Judit Mesél a szülőföld saját kép borító



Előszó


Kedves olvasóm, egy nagyon érdekes történetet szeretnék elmesélni.
Békéscsaba múltját kutatva felkerestem a Csabai könyvtárat, egy halom kötettel a táskámban megpihentem a Körös-part egyik padján. Gyönyörű nyári nap volt, az öreg fák kellemes árnyékában néztem a Körös sima víztükrét, hallgattam a madarak énekét.  Ahogy az egyik öreg fa vízbe lógó ágait néztem, egy gondolat motoszkált a fejemben: Ha ezek a fák beszélni tudnának, mennyi mindent megtudhatnék városom múltjáról, történetéről. Lágy szellő támadt és fák ágai enyhén hajladozni kezdtek, mintha a gondolatomra bólogattak volna.
Meleg szellő simított végig az arcomon, mintha egy meleg anyai kéz simogatta volna meg. Becsuktam a szemem, végtelen nyugalom áradt szét bennem. Egy hang szólalt meg valahol a közelemben.
- Tudom, hogy a múltamat kutatod, ha meghallgatsz, én szívesen elmesélem neked.
Riadtan nyitottam ki a szememet, gyorsan körbenéztem, kerestem a beszélőt. Néma csend vett körül, még a madarak is elhallgattak, senki nem volt a közelemben.
- A szülőfölded beszél hozzád. Nézz körül, ott vagyok mindenben, a fűben, fában, vízben, földben, ez vagyok én.
Miután kicsit megnyugodtam, arra gondoltam, hogy agyamra ment a kutatás és már képzelődök.
- Nem vagy őrült, gondold azt, hogy álmodsz. Álmodban minden lehetséges!
Becsuktam a szememet, hátra dőltem és némán bólintottam.
Megszűnt körülöttem a valós világ és hallgattam szülőföldem meséit.

 
M. Szolár Judit



A célközönségem 1-110 éves korig, magyar történelemtől a mai történéseken át a mese világába, mindenki megtalálhatja olvasnivalóját.

Weboldalam: M. Szolár Judit

Facebook oldalam: M. Szolár Judit művei


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!
Üzemeltető: Blogger.