Az Olvasó körút blog, és Gorkie bemutatkozása - Alkotó Blogger Portál Magazin

Az Olvasó körút blog, és Gorkie bemutatkozása

Az Olvaso korut blog, és Gorkie bemutatkozasa
Az Olvasó körút blog, és Gorkie bemutatkozása





Gorkie vagyok, az Olvasó körút blog szerkesztője. 29 éves, Pécsett élek kis családommal. 13 éves koromban szerettem meg az olvasást, azóta érdekelnek a könyvek. Emlékszem, az első könyv, amit magam választottam, R. L. Stine Libabőr sorozatából, a „Vigyázz, mit kívánsz!” volt. El is kezdtem gyűjteni őket. Aztán jött a Harry Potter sorozat és Dean R. Koontz könyvei. Innentől nem volt megállás. 😃



Kb. 2,5 éve regisztráltam a moly.hu-ra, ott kezdtem először vezetni az olvasásaimat és értékeléseimet. Mivel egyre több követőm lett ott, 1 évvel ezelőtt arra gondoltam, hogy megtehetem ezt egy saját felületen is, ahol mindent úgy alakíthatok ki, ahogy nekem megfelel.

Nem vagyok a horoszkópok nagy figyelője, de igazi Vízöntő vagyok, szeretem a szabadságot, és nem szívlelem a kereteket, így az ízlésem igen sokrétű. Többféle műfajt kedvelek, és mindig kísérletezgetek számomra újabbakkal. A kedvenceim a fantasy, krimi, romantikus krimi, de szeretem a sci-fit, drámát, thrillert, horrort, disztópiát és bizonyos ifjúsági, illetve romantikus regényeket is. Utóbbit csak módjával. 😃



Gorkie, az Olvasó körút blog szerkesztője



Amit ritkábban olvasok, az a történelmi regények, bár az utóbbi időben, egészen megbarátkoztam velük is. Hangulatomtól függ, hogy mi köt le jobban, szeretem, ha pörög egy történet, közvetlen a stílus, szeretem, ha beszippant, és egyszer csak azt veszem észre, hogy késő éjjel van. Nem mindegy, milyen könyvet veszek a kezembe, attól függ, mit várok el.

Ha szórakoztató, legyen humoros, könnyed, ha komoly témákat feszeget, legyen mondanivalója, tanulsága, ha dráma, akkor igenis szorítsa össze a szívem, ha horror vagy thriller, érezzem a félelmet, a borzongást. Sokat számít az olvasási élménynél, hogy milyen stílusban ír az adott szerző, milyen irodalmi eszközöket használ.

Le tudnak venni a lábamról, ha szép szavakkal, gondolatokkal dolgozik az író. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nehezen érthető legyen, szó sincs róla. A nagyon bonyolult szövegekkel meg szokott gyűlni a bajom. Ha nem tudok dinamikusan haladni egy történettel, akkor sajnos élvezni sem fogom.

Egy kötetes könyveket és sorozatokat is olvasok, nem számít, ha tetszik a sztori. Sőt! Imádok visszatérni a kedvenc világaimba, amennyiben megmarad a minőség. Ezáltal sokféle könyvről van lehetőségem írni. Általában azt a könyvet veszem le a polcomról, amihez éppen hangulatom van, szerencsére, van bőven választási lehetőségem. :)


Olvasó körút blog bemutatása


Írásaim között megtalálhatóak külföldi és magyar szerzők munkáiról szóló bejegyzések is. Számomra nagy élmény interjúkat készíteni a szerzőkkel, mindig igyekszem bővíteni ezt a rovatot is. Amikor lehetőségem adódik, élménybeszámolókat teszek közzé és nyereményjátékokkal köszönöm meg az olvasók bizalmát.

Amit nagyon fontosnak tartok, az az őszinte vélemény. Mindig ragaszkodom ahhoz, hogy azt írjam le, amit tényleg érzek vagy gondolok az adott történettel kapcsolatban, attól függetlenül, hogy nyertem, kaptam esetleg recenziós példányról van szó. Természetesen, mindezt kulturált formában, építő jelleggel, hiszen nem célom senkit megbántani.

Tudom, hogy könyv megírása nagyon sok munka, idő és energia, ezért minden egyes írást megbecsülök. Még akkor is, ha nem nekem íródott. Úgy gondolom, hogy nincs rossz könyv, egyszerűen mások vagyunk, mást keresünk 1-1 történetben. Ami valakinek nem tetszik, másnak egy kincs. :)

Igyekszem mindig fejleszteni, újítani valamit a kinézetben vagy a tartalomban is. Bízom benne, hogy elnyeri az olvasóim tetszését. :)

Köszönöm a figyelmet!



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


2 megjegyzés:

  1. Kedves Gorkie!
    Ha érdekel szívesen elküldöm a Rebeka c. könyvemet e-bookban.
    Üdvözlettel:Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judit!
      Köszönöm a lehetőséget.
      Ha nem túl sürgős, akkor szívesen olvasnám. :)
      Üdvözlettel:
      Gorkie

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.