október 2017 - Alkotó Blogger Portál Magazin

Dóri Online Olvasónaplója blog bemutatkozása

by szerda, október 25, 2017
Dori Online Olvasonaploja blog bemutatkozasa
 Dóri Online Olvasónaplója blog bemutatkozása









Dóri vagyok a Dóri Online Olvasónaplója írója. Magamat a könyvmoly - könyves blogger – könyvtáros hármassal tudom legkönnyebben leírni.


A blogról



A blog 2009 nyarán indult – ez volt az az időszak, amikor több könyves blogot olvastam, ezek és az egyetem hatására egyre több könyvet megismertem, és szerettem volna én is megosztani a véleményemet ezekről. A lendület azóta is tart – az olvasmányaim persze sokat változtak, és a bejegyzések minőségére is jobban figyelek, mint kezdetben.





Az olvasmányaimról


Az évek alatt változtak a kedvenc műfajaim, vagy íróim, de legjobban az átmeneti kategóriákat szeretem, amik különleges olvasmányélményt nyújtanak. Pl.: szépirodalom, ami a szórakoztató irodalomban is átmegy; a krimik közül a könnyedebbeket (cozy mystery), urban fantasyk, családregények, igényes romantikus regények, memoárokra is rákaptam az utóbbi időben, ill. amire régen azt mondtam, hogy egyáltalán nem érdekel – az önsegítő, pszichológiai témájú könyveket is megszerettem.




 Dóri olvasónaplója blog története


Néhány kedvenc szerzőm: Joanne Harris, J. K. Rowling, Alice Hoffman, Agatha Christie, magyarok közül Tóth Krisztina, On Sai, Baráth Katalin, Kleinheincz Csilla, Grecsó Krisztián – ők azok, akinek szinte mindegyik könyve jöhet.


Viszont nem olvasok – maximum egy-két próbát tettem velük - erotikus, romantikus regényeket (mamipornó), háborús-politikai regényeket (kiv. a világháború alatt, de itt is elsősorban a háttér országban játszódó könyvek), vallásos irodalmat és a komfortzónámon kívül állnak a pszichothrillerek.


Persze mindig próbálok olyan olvasmányokra is sort keríteni, amik elsőre nem az én világomnak tűnnek, mert érnek kellemes meglepetések is ilyenkor.



Rovatok



A blogon több állandó rovat is van (Dóri Online Olvasónaplója Rovatok), tudatosan ezt 2012-ben a Magyar Blogger Rovatok kezdeményezésére hoztam létre. Nagy segítség számomra, mert ad egyfajta keretet és változatosságot.


Az egyik rovat a TILT (Things I Love Thursday), ezt Farkas Lívia blogján (Urban-Eve) láttam – ebben a heti jó élményeimet gyűjtöm össze. Ez visz minden héten személyes tartalmat a bejegyzések közé, a látogatottság alapján ez érdekli a legtöbb látogatómat.  Én is szeretem megismerni az ilyen tematikus blogok mögött az embert, ma már ez egyre könnyebb és egyre nyitottabbak vagyunk.


 

 Dóri Online Olvasónaplója blog részletei


A másik két népszerű állandó rovat a Friss könyvek, amiben a következő hónap friss megjelenéseit gyűjtöm össze – persze egy olyan merítés ez, ami engem érdekel, de mindig teszek bele olyan könyvet is, ami nem teljesen az én világom. A harmadik a Havi zárás – amiben az adott hónapban vásárolt, és olvasott könyvekről számolok be. 


A többi rovatom alkalomszerűen támad fel, de egy időben szerettem verseket ajánlani (Szép versek), vagy az adott regények helyszíneit bemutatni (Barangolás). 



Érdekesség



A blog url címe azért lett itt valahol - egy Kiscsillag dal címe - mert abban az időben ez volt az egyik kedvenc számom :) A Dóri Online Olvasónaplója címet később találtam ki, de ezt használom már évek óta – a rövidítése DOO, ami az egyik becenevem volt régen.



Kapcsolat



A blognak van Facebook oldala, ahol nem csak a legfrissebb bejegyzéseimet osztom meg, hanem az érdekesnek tűnő könyves híreket is. Ezen kívül Instagramon (Dóra - Instagram) is főleg a könyvekkel kapcsolatos bejegyzéseimet láthatjátok, néhány személyes tartalommal együtt.



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

M. Szolár Judit író, bemutatkozás, könyvek

by kedd, október 24, 2017
M. Szolar Judit iro, bemutatkozas, konyvek
 M. Szolár Judit író bemutatkozás, könyvek




M.Szolár Judit vagyok. Az az igazság, hogy nem szeretek magamról beszélni, nem hiszem, hogy az olvasókat érdekelné az én sablonos életem.
Amikor azt kérik, hogy beszéljek magamról, műveimről, mindig egy csodálatos íróval, Illyés Gyulával készült interjú jut eszembe. Ő azt mondta, nem szó szerint idézem: Nem én vagyok a fontos, az író, hanem azok, akikről a történeteim szólnak!
Én is ezt vallom, ne engem kedveljenek, hanem azokat a történelmi nagyjainkat és tetteiket, akikről a regényeim szólnak.



Röviden néhány mondat rólam


Békéscsabán születtem 1954- ben. Bár már nem ott élek, de a szülőföld mindig haza hív. 44. éve kiegyensúlyozott házasságban élek párommal, két csodálatos felnőtt fiúnk és három gyönyörű unokánk van.
Sosem készültem írónak, azt hittem író csak az lehet, akinek diplomája van. Ma már tudom, hogy tehetség, isteni szikra kell ahhoz valaki jó író legyen.
Nem történelemkönyveket írok! Regényeimben élnek a szereplőim.


Első regényem, a Rebeka


Az első regényem, a Rebeka, 2013 - ban jelent meg az United pc. Kiadó kiadásában.

 
 M. Szolár Judit Rebeka regény borító


Igazság szerint a honfoglalásról szerettem volna írni, de féltem attól, hogy kezdő íróként ez nagy falat lenne. Kutatásaim során nagyon sok könyvet olvastam a témával kapcsolatban, többek között Garam Éva régész és az általam nagyra becsült László Gyula professzor úr jeles tanulmányait.
Garam Éva szerette meg velem az avarokat, így született meg a főszereplőm, Rebeka, az avar hercegnő.
 A történet a honfoglalás korában játszódik, az akkori Kárpát- medencében élő népek életén keresztül mutatom be a honfoglalás egyes jeles eseményeit.  Két szálon fut a történet. Az avarok fejedelméhez érkező Zoltán, Árpád fia és az avar hercegnő Rebeka egymásba szeretnek, de útjuk elválik és kalandok sokasága vár rájuk.

A kiadó nagyon jó minőségű papírra nyomtatta a könyvet, ezáltal sajnos nagyon drága lett. Ma már nem ők adják ki, de még néhány példány fellelhető egyes könyvkereskedésekben.



(Megjegyzés: Itt olvashatod a Rebekáról írt cikket      Eyn)

Régi és új borítóval, e-könyvként a Publio Kiadó jóvoltából lehet megvásárolni.


 M. Szolár Judit Rebeka második kiadás


Rebeka – e-könyv


A második regényem, az István


 M. Szolár Judit István regény borító


Ennél a könyvnél már bátrabb voltam. István király jellemét a fiához, Imre herceghez írt intelmei alapján alkottam meg.
A történet Géza fejedelem uralkodásával kezdődik, majd István születésétől, gyermekkorán át egészen halálig követi szent királyunk életét.
Amit apja elkezdett, azt István véghezvitte.
Napjainkban sokan bírálják István munkásságát, meghamisított történelmünkről beszélnek. Én nem foglalok állást ebben, hiszek Anonymusnak.
Érdekes, hogy először a második könyvem jelent meg, és csak utána az első.
Az Istvánt a NOVUM PUBLISHING GMBH adta ki 2012.- ben.
Ebből is néhány példány még kapható:
Új kiadásban e-könyvként szintén a Publionál jelent meg.



 M. Szolár Judit István regény új kiadás


István – nyomtatott és e-könyv



 

A harmadik könyvem a Múlt és jelen



 M. Szolár Judit Múlt és jelen borító


Néhány rövid történet:
1849. július 31.- én a Nyergestetőt 200 bátor székely fiatal védte 1200 fős orosz és osztrák egyesített csapata ellen.
Az 1950.- es évek végén néhány merész férfi az állomáson fosztogatta az Oroszországba tartó élelmiszert szállító vagonokat, amit titokba szétosztottak az éhező családoknak.
Mindkét írásommal a hősöknek állítok emléket.
A jelenben játszódó két történetet tovább írtam a Bevethetők c. könyvemben.
Szintén a Publio Kiadó jóvoltából:

Múlt és jelen e-könyv



 

Első mesekönyvem a Mit mesél a kiskacsa



 M. Szolár Judit Mit mesél a kiskacsa mesekönyv


Az első mesekönyvem a Mit mesél a kiskacsa, amit Petra unokámnak írtam.
Csodálatos kislány, imádja az állatokat. Úgy három éves lehetett, amikor a kedvencei a kiskacsák voltak. Akkor még nekünk is volt néhány, így megadatott neki, hogy élőben láthatta, nem csak képeken.
A mese a tyúktojások közé keveredett két nagy tojással kezdődik, melyből két furcsa szerzet kelt ki. Mivel a tyúkok és a csibék állandóan bántják őket másságuk miatt, Hápi elindul, hogy megtudja kik ők valójában.
Nyomtatásban az United pc. kiadó adta ki, de nagyot csalódtam, amikor kezembe vettem.
Több mint 5 ezer Ft.- ba került és egy füzetszerű jelentéktelen könyvecskét kaptam.

Az e- könyv már a Publionál jelent meg, melynek a borítója is szebb lett.


 M. Szolár Judit Mit mesél a kiskacsa második megjelenés


Mit mesél a kiskacsa - e-könyv

Második mesekönyvem a Mese a felhőkről


 M. Szolár Judit Mese a felhőkről képes mesekönyv



A második mesekönyvem a Mese a felhőkről
.
Szeretek fotózni, mindig megcsodálom a szebbnél szebb felhőket, ezért nagyon sok képem van róluk.
Amíg a fiaim kicsik voltak, találgattuk melyik felhőnek milyen alakja van, mire hasonlít, én még ma is arcokat vélek felfedezni bennük.
Ezt a mesét azért írtam, hogy a gyerekek is megcsodálják a felhőket és megtudják, a felhők hozzák az esőt, táplálják a folyókat, tavakat, nélkülük kiszáradna minden.
Többségében saját képeim színesítik a történetet.

Mese a felhőkről - ekönyv




A Bevethetők című könyvem



Egy kicsit elkalandoztam a múltból a jelenbe és egy új műfajjal próbálkoztam, így született meg a Bevethetők című könyvem.



 M. Szolár Judit Bevethetők könyv borito




Magyarországon napjainkban játszódó bűnügyi történet, egy akciócsoport bevetéseiről szól.
Az akciócsoport feladata a veszélyes bűnügyek felgöngyölítése, őket bárhova bevethetik.
Meglepő fordulatokban gazdag történet.
A csoport vezetője Ákos, aki elég sajátos,” törvénytelen” módon vezeti le néhány akciót, amivel veszélybe sodorja társait és önmagát.
Politikusok, rendőrök és neves üzletemberek kerülnek képbe a bűnügyek kapcsán, akik tabunak számítanak a rendőrség számára.
Megrendelhető: mszolarjudit@gmail.com
Nem csak új műfajban próbálom ki magam, ez a könyv, egyelőre csak e-könyvként, magánkiadásban jelent meg.

Megjegyzés: Ezt a könyvet már bemutattam a könyves blogomban: M. Szolár Judit Bevethetők    (Eyn)





Mesél a szülőföld



A most (2017 ősz) készülő könyvemben ötvözöm a történelmet a mesével.

Mesél a szülőföld a cím, az alcím Békéscsaba Őskor - Ókor.

A borító még nincs készen, de biztos, hogy ez a kép lesz, melyet magam készítettem.

 

 M. Szolár Judit Mesél a szülőföld saját kép borító



Előszó


Kedves olvasóm, egy nagyon érdekes történetet szeretnék elmesélni.
Békéscsaba múltját kutatva felkerestem a Csabai könyvtárat, egy halom kötettel a táskámban megpihentem a Körös-part egyik padján. Gyönyörű nyári nap volt, az öreg fák kellemes árnyékában néztem a Körös sima víztükrét, hallgattam a madarak énekét.  Ahogy az egyik öreg fa vízbe lógó ágait néztem, egy gondolat motoszkált a fejemben: Ha ezek a fák beszélni tudnának, mennyi mindent megtudhatnék városom múltjáról, történetéről. Lágy szellő támadt és fák ágai enyhén hajladozni kezdtek, mintha a gondolatomra bólogattak volna.
Meleg szellő simított végig az arcomon, mintha egy meleg anyai kéz simogatta volna meg. Becsuktam a szemem, végtelen nyugalom áradt szét bennem. Egy hang szólalt meg valahol a közelemben.
- Tudom, hogy a múltamat kutatod, ha meghallgatsz, én szívesen elmesélem neked.
Riadtan nyitottam ki a szememet, gyorsan körbenéztem, kerestem a beszélőt. Néma csend vett körül, még a madarak is elhallgattak, senki nem volt a közelemben.
- A szülőfölded beszél hozzád. Nézz körül, ott vagyok mindenben, a fűben, fában, vízben, földben, ez vagyok én.
Miután kicsit megnyugodtam, arra gondoltam, hogy agyamra ment a kutatás és már képzelődök.
- Nem vagy őrült, gondold azt, hogy álmodsz. Álmodban minden lehetséges!
Becsuktam a szememet, hátra dőltem és némán bólintottam.
Megszűnt körülöttem a valós világ és hallgattam szülőföldem meséit.

 
M. Szolár Judit



A célközönségem 1-110 éves korig, magyar történelemtől a mai történéseken át a mese világába, mindenki megtalálhatja olvasnivalóját.

Weboldalam: M. Szolár Judit

Facebook oldalam: M. Szolár Judit művei


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Könyvespolc blog bemutatása

by vasárnap, október 22, 2017
Konyvespolc blog bemutatasa
 Könyvespolc blog bemutatása



Sziasztok! :) 


Én Petra vagyok, egy hatalmas könyvmoly, aki imád írni és olvasni. Jelenleg egy olyan gimnázium padját koptatom, amit imádok. Magamról viszonylag eléggé össze-vissza tudok csak beszélni, hiszen épp az életem azon szakaszát élem, amikor a legnagyobb változásokon megyek keresztül. Nyitott természetű vagyok és szeretnék minél többet és többet megtudni a világról és nagy örömmel állok a kihívások elé, amiket szeretek a legnagyobb precizitással megoldani.



Tipikusan azokhoz az emberekhez tartozom, akiknek, ha valami nem tetszik, akkor azt biztosan meg fogják változtatni, rettentő kitartó vagyok. A könyvek olvasása, értékelése és írása mellett még imádok festeni, rajzolni és fotózni is. Van egy könyves instagram oldalam is (@bookshelf.petra), amit szintén nagy kitartással és szeretettel csinálok. 


 

 Bookself Petra oldal



A könyves blogom december 25-én ünnepli az első szülinapját, tehát viszonylag a kezdő stádiumban vagyok a blogolók között. Rengeteg típusú könyvet szeretek olvasni, de a YA, NA és a fantasy könyvek a kedvenceim. Az összes blogposztomat próbálom minél izgalmasabban megíri és buzdítani az embereket az olvasásra, de természetesen a sok-sok könyves poszt között rá lehet bukkanni egy-két sorozatajánlóra, vagy éppen egy utazós posztra is. A blogon nemrég egy új sorozat is elindult, ahol több bloggerrel is együtt dolgozok és ez egy rettentő izgalmas projekt. 


 

 Könyvespolcsite blog


Szeretem minél izgalmasabban megírni a könyvajánlókat is, nem szeretem azt, amikor valaki csak szárazon kifejezi a véleményét és ennek köszönhetően mindegyik blogposztnál található egy „kedvhozó” rész, amit én imádok megírni. Az ismertebb könyvekről, pedig igyekszek minél több érdekességet, videót és kvízt is összegyűjteni, hogy minél izgalmasabb legyen az egész.

Számomra ez a blog egy olyan hely, ahol kifejezhetem a könyvek iránti hatalmas szeretettemet és a kreativitásomat. 


 

 Petra könyvespolc


Ha meghoztam a kedveteket a blogomhoz, kukkantsatok be és hagyjatok nyomot magatok után. :) 


Petra - Könyvespolc


 


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Saláth Barbara (Hallie Nadal) író bemutatkozás, könyvek

by szombat, október 21, 2017
Salath Barbara (Nallie Hadal) iro bemutatkozas, konyvek
 Saláth Barbara (Nallie Hadal) író bemutatkozás, könyvek





Pár szó magamról: Saláth Barbarának hívnak. Ezen a néven kezdtem publikálni, főleg sci-fit, hétköznapi történeteket valamint a családommal megesett érdekesebb dolgokat írom meg. Amikor idén megjelentettem az "Álnok érdek" sorozat első kötetét, ami egy kalandos krimi regény, felvettem a Hallie Nadal írói nevet, ezzel is hangsúlyozva a zsánerbeli különbséget az eddigi írásaimhoz képest.







Általános iskolában kaptam rá az írásra, befejezett műveim főként versek voltak, de nyolcadikos koromban az osztályom iskolai keretek között előadta egy színdarabomat. Aztán hosszú szünet következett, és elmúltam negyven éves, amikor újra írni kezdtem. Főfoglalkozásként a vérellátásban dolgozom, vérkészítményeket állítok elő, de mindenekelőtt családanya vagyok. Azóta fordultam újra az írás felé, amióta a gyerekeim elég önállóakká váltak ahhoz, hogy maradjon némi szabadidőm.

Az írásaimat azoknak számom, akik szeretnek gyarapodni az olvasás által, de azoknak is ajánlom, akik a mindennapok mókuskerekéből akarnak kiszakadni, és csupán szórakozásra vágynak.


 Saláth Barbara Tércsavar könyv




Sci-fiim: Elsőként a "Tércsavar" című sci-fi trilógiám első része jelent meg a Publio kiadó gondozásában.


Tércsavar - Publioboox



 




 Írnom kell blog


Ezt követően novellákat írtam, elsőként egy soft sci-fit Srác címen, amely az "Írnom kell!" blog pályázatán harmadik helyezést ért el, és ezzel bekerült "A megálló – Miért?" című antológiába. Ez a válogatás ingyen letölthető.


Írnom kell – E-könyveink



 Egy őrült történet


Egyéb sci-fi novelláim is sikeresen szerepeltek pályázatokon, ezek az Avana oldalán és a Holnap Magazinban olvashatóak.


Együttműködésben más írókkal: Lehetőségem nyílt közreműködnöm az "Egy őrült történet" címen megjelent kísérleti regény megírásában. A könyv érdekessége, hogy több alternatív befejezést is kínál, ki-ki választhat magának kedvencet az ízlése szerint. Ezt a könyvet szintén a Publio jelentette meg:


Egy őrült történet




Krimi, kaland: Hallie Nadal írói néven jelentetem meg az Álnok érdek sorozatot. Az első kötet címe: Megmajmoltak ébredése. A könyv a Colorcom kiadónál jelent meg. A kötetéhez egy Kanzi nevű törpecsimpánz adta az inspirációt. Először egy novella szalad ki az ujjaim közül, ami itt olvasható:


 


 Nallie Hadal Megmajmoltak ébredése


Mitől ember




 Nallie Hadal Több titoknyi távolság



Nem hagyott nyugodni a téma, és hamarosan megszületett a Megmajmoltak ébredése, aztán a második rész Több titoknyi távolság címen. Ez utóbbi egyelőre csak e-könyv formában létezik. A két könyv a "Szív-titkok-könyv" oldalán érhető el:

Szív titkok könyv

A sorozat betekintést enged a főemlőskutatás friss eredményeibe, valamint a genetika legújabb ágába, az epigenetikába. Mindezt izgalmas, fordulatos, humoros formában teszi.



Előkészületben: Az ötkötetesre tervezett sorozat harmadik része "Hullámzónában" munkacímen az utolsó simítások előtt áll. Ugyanígy előkészületben van a Holnap Magazin karácsonyra megjelenő száma, melybe három novellám is bekerült.


 Saláthára olvasott könyvek


Mindig öröm a számomra, ha közvetlenül tudok kapcsolatba kerülni az olvasóimmal, akik levelet küldhetnek nekem kérdéseikkel, észrevételeikkel vagy dedikálás végett, a hallie.nadal@gmail.com címre, vagy üzenetet hagyhatnak a https://www.facebook.com/SalathBarbara/ FB oldalon.





Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


Addicted to the books - Petra könyves blogja

by szerda, október 18, 2017
Addicted to the books Petra konyves blogja
 Addicted to the books Petra konyves blogja



Sziasztok! :)

Romsics Petrának hívnak, 20 éves vagyok, Bács megyében egy kis faluban, Homokmégyen élek. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki karán tanulok. Másodéves élelmiszermérnök hallgató vagyok. Szabadidőmben a legtöbbször olvasok, filmezek/sorozatozok, vagy elmegyek valahova a barátaimmal. Alapjában véve csendes, vidám természetű lánynak mondanám magam, pluszban birkatürelemmel vagyok megáldva (hála istennek :D ). Mindenféle műfajban olvasok könyveket, kivéve talán a komolyabb horrorok meg thrillerek, azokat nem nagyon bírom. A favorit persze a romantikus, olyat olvasok legtöbbször.




2015 augusztusában indítottuk egy barátnőmmel közösen a blogot. Úgy terveztük, hogy elsősorban könyvértékelések kerülnek fel, és egyéb könyves témájú bejegyzések. Ezután jöttek be a különböző újítások, mint pl. a hetente megjelenő Borítómánia rovatunk, a Havi zárás, valamint a Filmes sarok is. 1-1,5 évig ezeket írva, szerkesztve ment a blog, vegyítve ugye az értékelésekkel, Book Tagekkel, egyéb hírekkel. Néhány nagyobb alkalommal (0,5 év, 1 év, 1,5 év) nyereményjátékokat is tartottunk. A blog sikere fokozatosan nőtt. Aztán jött az idei nyár……. és mondhatom, hogy nemhogy mélyrepülést, hanem konkrétan zuhanást végzett a blog. A tanulás meg a vizsgák miatt nem jutott idő az olvasásra. Aztán meg én elkezdtem dolgozni (heti 5 nap, napi 14 órákat), és semmi erőm nem maradt az olvasásra, blogolásra. Barátnőm szintén így volt. Ennek következtében közel 1,5-2 hónapig semmi nem került fel a blogra, a 2 éves szülinap is elmaradt. És hogy feltegyem a pontot az i-re, a barátnőm kivált a blogtól, így ezt egyedül folytatom. Úgy gondolom jobb lesz így mindkettőnk számára, jobban ki tudunk majd bontakozni. Én megújult külsővel és tartalmakkal térek vissza immáron egyedül. :) Régi és új dolgok kerülnek fel, hogy ismét felfele íveljen a blog sikere. :)


 

 Addicted to the books blog



Kérdezték már többen, hogy ki a blog célközönsége. Hát elmondanám, hogy kimondott célközönségem nincs. Ez a blog mindenkinek szól. Azért kezdtem bele elsősorban, hogy amiket elolvastam könyveket, azokról írjak értékelést, amik megmaradnak később, plusz ha valakinek esetleg megtetszik egy könyv, de nem tudja, hogy belekezdjen-e, akkor egy támpontot nyújtsak a véleményemmel (pro vagy kontra érv). Most már viszont valami nagyobb dologgá nőtte ki magát ez az egész. Nekem is az vált elsődleges célommá, mint blogger társaim nagy részének: visszahozzam az olvasás szeretetét a köztudatba. Mostanában a könyvek és az olvasás nagyon háttérbe szorult, és ez ellen próbálok/próbálunk tenni. Minden követ megmozgatunk, hogy ismét menő dolog legyen az olvasás. Remélem, elérjük a célunkat! :)


Petra blogját itt érheted el: Addicted to the books


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


Letya könyves oldala bemutatása

by szerda, október 18, 2017
Letya konyves oldala bemutatasa
 Letya könyves oldala bemutatása






Letya vagyok, a Könyvek, ahogy én látom könyves-blog szerkesztője. Az oldal legrégebbi bejegyzése 2011 júniusára datálható. Ekkor még csak magamnak írtam, úgymond szárnypróbálgatásként, tesztüzemben. 2012. április 27-e volt a nagy nap, amikor a nagyközönség elé lépett a blog, ugyanis akkor költözött a www.letya.hu domainre és kapott új tárhelyet.

Mindenki azt gondolja, hogy aki könyves-blogot vezet, az valószínű egész életében könyvmoly volt. Rám nem igaz ez a sztereotípia. Életem majdnem felében kerültem a könyveket, ahogy csak tudtam. Aztán lassan kezdtem velük megbarátkozni. Ma pedig itt vagyok :)




Mivel mindenhová magammal cipelek legalább egy aktuális olvasmányt, így nem maradhatott el a szokásos kérdés az ismerősöktől, hogy „Mit olvasol? Miről szól? Hogy tetszik?” Amikor már a negyedik, vagy ötödik embernek meséltem el, hogy mit is olvasok, és milyen is a könyv, felötlött bennem, hogy esetleg egy blogban is leírhatnám, és nem kellene állandóan ismételgetnem önmagam. Így kezdődött minden.

Kezdetben, ahogy az látszik is az első bejegyzéseimen, csak próbálkoztam valamit „papírra” vetni. Még nem volt koncepcióm, nem volt meghatározott irány sem. Annyit tudtam csak, hogy mindig a saját szemszögemből fogom vizsgálni az adott művet és nem igyekszem megfelelni senkinek. Innen ered a blog neve is. 




 Letya oldala



Idővel alakítgattam a bejegyzéseket, az oldal kinézetét, illetve rovatokkal is próbálkoztam. Havonta megjelenő „Könyvespolcom új lakói” igen nagy népszerűségnek örvendett, de idővel valamiért kikoptattam. Az egyetlen rovat, ami túlélte az az „Éves összefoglaló”. Sajnos, bokros teendőim és az új megjelenések miatt, egyre kevesebb időm jut az „Elfeledett könyvek” sorozatra, melyben olyan regényeket vagy novellásköteteket igyekszem bemutatni, amik kikerültek a bolti körforgásból és érdemtelenül a háttérbe szorultak. Pedig sok gyöngyszem található ezek között (illetve a könyvespolcomon, melyek a sorukra várnak).

Aki ellátogat az oldalra, annak egyből feltűnik, hogy főleg sci-fi könyvekről írok. Ez egy „új” szerelem, ami már öt éve tart és nem tudom megunni. Persze néha kell egy kicsit pihenni, nehogy telítődjek. Ilyenkor a klasszikusokhoz és a világirodalomhoz fordulok. Néha azért befigyel egy kis szórakoztató irodalom, életrajz, ismeretterjesztő vagy éppen egy történelmi regény. Sőt, alkalomadtán akár még YA is a kezembe kerülhet, viszont ezeknél a könyveknél igen nagy az előszűrés.

Amit nem fog senki találni nálam, az a manapság oly népszerű pornó-erotikus regények. Ugyanis a műfajban a legkiemelkedőbb De Sade márki: Justine, avagy az erény meghurcoltatása című alkotása, melyet nem tudott senki überelni. Justine után a többi csak szánalmas próbálkozásnak tűnik, így az időt is kár pazarolni rájuk.


 

 Letya könyves blog



A fentiek alapján azt hinné az ember, hogy többségében sci-fi rajongók az oldal látogatói. Ennek némiképpen ellentmond, hogy a legnépszerűbb bejegyzések első négy helyén teljesen más könyvek szerepelnek, és ez már nagyon régóta így van. Az is lehet, hogy a zsánerkönyvekről nem sikerült elég jó bejegyzést készítenem. ;)

A Letya.hu-n kívül aránylag rendszeresen írok a Kritizátor nevű popkultúrális blogra is, de csak és kizárólag könyves témában. Illetve 2-3 hónapja a Scifi.hu-ra is felkerülnek azon írásaim, melyek a zsáner műfaján belül mozognak.

A blogot követhetitek Facebookon, Google+-on, stb… is, hogy ne maradjatok le semmiről.

Remélem, hogy az oldal böngészése közben többen is találtok olyan bejegyzést, ami meghozza a kedveteket egyik vagy másik könyv elolvasásához.

Jó olvasást és tartalmas időtöltést kívánok!





Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


Könyvutca blog bemutatása – Bea és Zsófi

by péntek, október 06, 2017
Konyvutca blog bemutatasa – Bea es Zsofi
 Könyvutca blog bemutatása – Bea és Zsófi






Bea és Zsófi vagyunk, a Könyvutca blog anya-lánya bloggerei. Blogunkat 2,5 éve indítottuk, az ötletet Zsófi vetette fel. Mindketten imádunk olvasni, és ebből adódóan gyakran ajánlottuk egymásnak a könyveket, amiket elolvastunk és persze rengeteget beszélgettünk az olvasási élményeinkről. Így jött az ötlet, hogy akkor írjuk is le ezeket, de ne csak magunknak, hanem indítsunk egy blogot. A blog technikai megvalósítása Zsófi érdeme, ő szokta szépítgetni, csinosítgatni, én csak tartalmakat és fotókat készítek.



Mivel két korosztályt is képviselünk, ezért igen széles skálán olvasunk. Zsófi nagy kedvencei a thrillerek, a krimik, a történelmi regények, én szeretem a romantikus regényeket, az ezoterikus témájú könyvek is beleférnek időnként, sok ifjúsági és mesekönyvet is olvasok, kedvencem a disztópia, az életrajzi regények, de azért nem lehet ennyire behatárolni, tulajdonképpen bármit elolvasunk mindketten, ami valamiért felkelti az érdeklődésünket. Az erotikus regények egyedül azok, amelyek nem tartoznak a kedvenceink közé. A gyermek- és ifjúsági könyveket több okból is szívesen olvasom, így nyugodtan adhatom tovább a legjobban tetsző könyveket, legkisebb gyermekemnek, a 12 éves Titusznak, másodsorban pedig a moly.hu Merítés díjának gyermek- és ifjúsági irodalom zsűrijében vagyunk tagok, így tulajdonképpen ebből az apropóból még több ilyen könyvet olvasunk, mint amúgy olvasnánk.


 


 Anya-lánya könyves blog



Lehetőségeink szerint minden nap van új bejegyzés a blogon, mindketten gyorsan olvasunk, ha van időnk, egy nap egy könyvet minden megerőltetés nélkül el tudunk olvasni, persze ez csak akkor fordul elő, ha semmi más dolgunk nincs, és az egész napot az olvasásnak szentelhetjük. Elárulom, gyakran teremtünk magunknak ilyen napokat. :) De olvasunk buszon, hosszabb utazás közben autóban, vagy bármilyen várakozás közben is. Könyv nélkül soha nem indulunk el itthonról.

Nem csak könyves bejegyzéseink vannak, a Heti ez+az rovatunkkal vasárnaponként jelentkezünk, kb. havonkénti rendszerességgel, ebben személyesebb, viccesebb családi dolgainkról is írunk, hogy jobban megismerjenek bennünket az olvasóink.

Könyvutca blog – Heti ez-az


 

 Könyvutca blog - Heti ez-az



Van egy TitkOLVASás rovatunk, amelyben ugyanazt a könyvet olvassuk el és írunk róla egy bejegyzésben, viszont  egészen addig, amíg meg nem írtuk a véleményünket egy szót sem beszélünk róla egymással, ami néha bizony nem könnyű, lévén együtt lakunk, és gyakran kikívánkozna belőlünk valami. Így ezt a rovatot különösen élvezzük mi is.


 

 Könyvutca blog - Anya-lánya titkolvasás



Könyvutca blog – Titkolvasás – B.A. Paris: Zárt ajtók mögött

Az Öltözz könyvhöz rovatunkban Zsófi választ a könyv témájához, hangulatához illően egy komplett outfitet, én pedig kiélhetem fotózási szenvedélyemet közben. :)

Könyvutca blog – Öltözz könyvhöz – Kastélyok és rózsák


 

 Öltözz könyvhöz



Nagyon szeretek fotózni, így az instagram oldalunkra is rendszeresen posztolunk könyves fotókat, időnként Zsófit is megszállja valamiféle fotózási ihlet, és nagyon jó képeket, kompozíciókat készít ő is.

Könyvutcablog az Instagramon

Nagyon nagy öröm, hogy ezalatt a két és fél év alatt már több, mint 4.000 facebook kedvelőnk van, akik még igen aktívak is az oldalunkon, rendszeresen érkeznek visszajelzések, hozzászólások, ilyenkor még nagyobb öröm és boldogság a blogot vezetni.

Könyvutcablog - Facebook


Blogunkon olvashattok még rólunk bővebben a bemutatkozásunkban.

Bemutatkozás – Bea és Zsófi



Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!


Könyves blogok. Milyen a jó könyves blog?

by csütörtök, október 05, 2017
Konyves blogok. Milyen a jo konyves blog?
 Könyves blogok. Milyen a jó könyves blog?







Mivel az első sorozatom a könyves blogokról szól, körbenéztem a magyar könyves blogok között. Ami nagyon jó: rengeteg könyves blog van, és ez azt jelenti, hogy sokan olvasnak, és fel is dolgozzák az olvasottakat.
A sok-sok egyéni látásmód, megfigyelés, elemzés, kritika, bemutatás megkönnyíti a könyvek megismerését, és kedvet is csinál az olvasásukhoz. Ebben a cikkben a könyves blogokról való megfigyeléseimet írom le, amely messze nem lehet teljes, de remélhetőleg mutat egyfajta hasznos képet róluk.



Saját könyves blogom (Régi Új Könyvek Blogja) által mélyen belemerültem a készítésbe, így belülről is tudom, milyen munka áll egy-egy könyvismertető, vagy sorozat, műfaj bemutatása mögött.




A könyves blogok előnyei


Irdatlan mennyiségű könyv létezik ma már a világon, és a könyves blogoknak nagy szerepe van abban, hogy felhívják a figyelmet egy-egy könyvre, illetve megkönnyítsék a megvásárlásához való döntést. Ennek ellenére még mindig rengeteg könyv van, amelyről nincsen igazi leírás, sőt a könyves adatbázisokban is alig van róla info.
Én egy-egy könyv elolvasása után is szeretek róla olvasni, mert kíváncsi vagyok, hogyan látták mások. A könyves blogban sokkal részletesebben írnak egy könyvről, mint a könyváruházakban, adatbázisokban, vagy fórumokon. Sok olyasmire felhívják a figyelmet, amire az ember nem is gondolt volna. De a legfontosabb, hogy olyan könyveket is megismerhetünk, amelyekről alig hallottunk.


 



Könyves blogok típusai


Számtalan módon osztályozhatjuk ezeket a blogokat, itt most nem fogok kitérni minden variációra. Az egyik fő elválasztás, hogy valamilyen könyváruház blogjáról van e szó, vagy egy magán ember, privát blogjáról. Ezen kívül magán emberek, saját blogjaikon is írhatnak könyváruházak, boltok felkérésére.
 
 Könyves blogok típusai, előnyei

 A másik felosztás lehet a könyvek típusa szerinti. A legtöbb könyves blog regényeket ismertet, és viszonylag kevés a szakkönyveket bemutató. Ezeken belül rengeteg változat létezik. A blogok többsége több műfajt mutat be, kevés az, amelyik csak egy-egy irodalmi műfaj, vagy stílus specialistája. De sok blogger azokat a műfajokat mutatja be szívesen, amelyek közel állnak hozzá, ami érthető.
Elrendezés, felosztás és megközelítés szempontjából is többféle könyves blogot találni. Vannak, amelyek csak a könyvekkel foglalkoznak, mások írókat is bemutatnak, megint mások interjúkat is készítenek. Van olyan, ahol a könyvek mellett részben kapcsolódó tárgykörrel is foglalkoznak, mint például filmek, művészetek.
A blog szerzőinek számát tekintve is különböző típusok vannak. Mert bár a többségük egyszerzős, vannak párban, vagy trióban írók. És egyes blogokat sok blogger írja, vagy éppen vendég blogger.


 



Könyves blogok tartalma


Végignézve számos könyves blogot, óriási különbségeket láttam a terjedelem tekintetében. Van olyan is, ahol egy-egy cikk mindössze néhány sor, egy-egy kép. A másik véglet, ahol jókora összefoglaló található, hosszú ismertetővel, jellemzéssel, mindennel.
Olvasói és keresőoptimalizálási szempontból is a röpke, pár bekezdéses ismertetők kevésbé értékesek. A Google is sokkal inkább díjazza a részletes, tartalmas, alapos írásokat. Ha hosszú egy bejegyzés, akkor jó, amikor van több alcím, és témakörök, vagy szempontok szerint fel van osztva a cikk, sok bekezdéssel. Hosszú távon ez mindig megtérül, mert az internetes keresőmotorok és az olvasók is gyakrabban járnak vissza.
A másik, ami fontos, az eredetiség, és egyéni szempontok. A máshonnan másolt szövegek nem csak visszataszítóak, de büntetést is vonhatnak maguk után, és pont a blogíró személyes nézőpontja hiányzik belőlük.


Elrendezés, tájékozódás, kinézet


Számít, hogy mennyire vonzó egy blog. De nem annyira az, hogy mennyire díszített, hanem, hogy szép, letisztult felület legyen, amely vonzza a tekintetet. Fontos, hogy könnyen lehessen olvasni, és tájékozódni a blogon. A háttér, a betűtípus, a szöveg színe, és ezen tényezők együtthatója sosem mehet az olvashatóság rovására.
Az, hogy az olvasó jól és könnyen tudjon navigálni benne, szintén fontos szempont. Több blogot láttam, ami egész jó tartalmában, de nem találtam az egyes bejegyzéseket. Csak sokadszori kattintásra jutottam el egy-egy könyvismertetőhöz, mert nem volt ehhez segítő szöveg, vagy legalább egy rendszerező menü. Vannak olyan könyves blogok is, ahol műfajok, szerzők és témakörök szerint is kereshetünk, ami nagyon megkönnyíti a látogató dolgát. Ezerszer több a valószínűsége, hogy tovább elidőzik az ilyen blogon.



 Könyves blogok elrendezés


A menük, cimkék és egyéb tájékozódási elemek szerepe mit sem csökkent az elmúlt években. Az olvasót nem árt „vezetni”, mert egyébként össze-vissza kattintgat, mígnem elunja magát és odébb áll.


Bemutatkozás és kapcsolat


Ez számomra sokkal személyesebbé tesz egy blogot és ad egy egyéni keretet a weboldalnak. Nem kell önéletrajzot írni, de minimum pár soros bemutatkozás meghittebbé, élőbbé teszi az egész kommunikációt. Az sem baj, ha ez egy másik oldalon történik, például egy linkkel hivatkozunk a másik oldalunkra, ahol olvasható a bemutatkozás.
Több igazán kiváló könyves blogot olvastam már, ahol a szerzőről semmit sem lehet megtudni. Maximum egy álnevet használ felhasználói névként, de nem lehet megtudni, ki áll a bejegyzések mögött. Ez azért is sajnálatos, mert ha valaki nagyon jó összefoglalókat ír, szívesen ismertetik és népszerűsítik mások is. Bizonyos fokig érthető lehet az anonimitás, hiszen nem mindenki szereti nyilvánosan felfedni magát, de ezzel egyben csökkenti a kommunikációs lehetőségek számát.
Nem kell egy blog esetében feltüntetni a pontos nevet, címet, telefonszámot – ez már túlzás, hacsak nem valamilyen vállalkozóról van szó – de egy elérhetőség, mondjuk e-mail cím nem árt.



A könyves blogok egyénisége


A megfelelő információk mellett a blog egyedisége és a blogger egyénisége az, ami miatt hajlandóságot érzek, hogy többször is visszatérjek egy blogra. Az alapos, szakmai, irodalmi, kritikai műelemzésnek is megvan a maga értelme, de a szubjektívebb, egyéni élményeken alapuló jellemzés teszi színesebbé, élettel telibbé a könyvek ismertetését.
Teljesen mindegy nő, vagy férfi, 14, vagy 80 éves a blogger, ha van egyéni stílusa, humora, beleérzőképessége, szavaival ügyesen közvetíti az általa megélt könyvélményt meglesz a maga olvasóközönsége. Ahány ember, annyiféle stílushoz és szöveghez való szimpátia létezik, így érdemes elhagyni a sablonosságot, és az informativitás mellett szórakoztatóbbá tenni a közlendőt.




 Könyves blogok egyénisége


A blogírás akár egy szakmának is tekinthető, amely egyre fejlődik és mindig újat és újat lehet tanulni benne. Nem véletlenül írtam írással foglalkozó sorozatom első részében, hogy „A leggyorsabb út az olvasókhoz a blog”, és ezt érdemes jól csinálni.



Milyen a jó könyves blog?


Nem tértem ki minden részletre, erre egy blogbejegyzés kevés lenne, de remélhetőleg sikerült érinteni a legfontosabb összetevőket. Összefoglalva az eddigieket, az a jó könyves blog, amelynek vannak rendszeres, visszatérő látogatói, akik elégedettek.
A jó könyves blog külsőre is tetszetős, de ami még fontosabb, átlátható, könnyen olvasható, jól lehet tájékozódni benne. Tartalmaz olyan elemeket, amelyek megkönnyítik mindezt, úgymint menü, címkék, vagy kategóriák, belső linkek, beszédes címek.
A tartalom és a szöveg eredeti, tagolt, elegendő információt ad át, és mindezt olvasmányosan, nem szárazon. A blogger egyéni meglátásai, írásmódja színessé, „ízessé” tehetik a blogot. Külön jó pont, ha érdekességeket is bemutat, például kevésbé ismert könyveket, vagy amelyekről alig található információ. Ha írókat is bemutat, de nem Wikipédiából másolva, hanem például egyéni interjúban, még jobb.
Ha lehet tudni, ki a blogszerző, az bizalmat épít, és sokkal jobban megjegyzi az olvasó. Ezt tovább növeli a kapcsolatfelvételi lehetőség, a hozzászólások lehetősége pedig alapvető.



A cikk engedély nélküli felhasználása, másolása esetén a szerző jogi fellépéssel élhet!


Ha tetszett, nyomj egy lájkot, és/vagy g+, s ha szeretnéd, hogy mások is megismerjék, meg is oszthatod!

Üzemeltető: Blogger.